Olvasói levél: Betekintés egy mentős hétköznapjaiba

Mentőzöm. Nekünk sokszor órákig vissza kell tartani fekáliát, éhséget, vizeletet, hogy kiverjem, tehát bármi emberi szükségletet a beteg érdekében. Épp ezért akkor intézem dolgaim, amikor csak tudom, és ahol épp lehet.

Én nem szeretem, ha tudják, ha szarok, mert úriember vagyok, és ne nézzenek már szar fejűnek. Így esett meg az (szerintem nem csak velem), hogy elmegyek egy egyszerű pisire, -mert épp ebben a kórházban és most van időm- és megyek a wc felé, hólyagomat szorítom, és megcsap a folyóson az a gyanús illat.

Borzalmas szar szag! Friss volt, de nem láttam az elkövetőt. Gondolom épp előttem surrant ki. Na, nincs mit tennem, muszáj, nagy levegő és bemegyek!

Próbálok kicsiket pihegve, kapkodva annyi O2-őt bejuttatni, hogy ne ájuljak el. Ezt követően, dolgom végeztével, kirontok a szarodúból, ajtót kivágva, mintegy újabb szar hullámot borítva a folyosóra, ahol is már várt a következő sorban álló!

Arcán minden rajta volt, ahogy leírt, hogy ez a mocskos ember, ilyen büdöset ide szart!

Próbálkozhattam mentegetőzéssel, de szerintem az rosszabb lett volna.